2014. augusztus 13., szerda

Orosházi Ferenc javaslata. Bevállalod? Igen vagy nem?

"Orosházi Ferenc:
Barátaim!
A sorsunk jobbá fordításának megoldása végtelenül egyszerű. 
Egy helyen, egy időben ki kell nyilvánítani azon akaratunkat, hogy változtatni akarunk, mégpedig Ősi Alkotmányunk jogainak visszahelyezésével.
Nem kell hozzá egész napon keresztül lelkesítő, a magyarság nagyságát kidomborító szemáztató szónoklásokat végig hallgatni. Csak egy kérdésre válaszolni. Akarsz- e változást, vagy sem.
Nemzetközi megfigyelők részvétele garantált. Ha ott leszünk százezren, a nemzetközi elismertség garantált. Attól a pillanattól kezdve a nemzetközi jog szerint egy nép kifejezte akaratát, amit elfogadnak, és tiszteletben tartanak.
72 órán belül elegendő lenne három ország, akik elismerik.
Jelenállás szerint az első 24 órában elismerné tíz. (egyik sem nyugati…. ez egyben kijelöli hovatartozásunkat is)
Kijelölni erre egy időpontot nem nagydolog. A nagydolog, hogy lássuk azt, hogy nem néhányan akarjuk a változást, hanem legalább minden századik ember, aki egy apróságot is hajlandó megtenni érte.
OTT VAN! JELEN VAN!"

Én vállalom!!!!

1 megjegyzés:

  1. Play Emperor Casino Online - Shootercasino
    Free Slots & Casino Games ➤ worrione Play Free Online Slots ✓ No Download ✓ No Registration ✓ Instant Play! ✚ Best Online Casinos List To 제왕카지노 play 인카지노

    VálaszTörlés