Útban Dobogókő felé, autóban, Kerepes környékén.
Ha már úgyis Budapesten járunk, gondoltam, jelzem B. T-nek, Drága Fénytestvérünknek, hogy ha a mai estén lesz összejövetelük, melyen az aktuális eseményeket és feladatokat beszélik meg galaktikus munkacsoportunkban, csatlakozunk hozzájuk.
Beszélgetésünk során elmondta:
Morris, aki a 12 kristálykoponya egyike, a héten bejelentkezett nála, és a következőket mondta el:
- Az Esemény már oly közel van, amire nem is számítunk.
Ennek az első 9 perce egy mindenki számára érzékelhető, nagyon hangos morajló hanghatást fog keletkeztetni, mely kis riadalmat fog kelteni az emberekben.
Ezt követően talán azt fogjuk hinni - megzavarodtak az emberek, hisz némelyek furcsa viselkedést fognak produkálni.
Ebben az időszakban megtörténik egy kiválasztódás, amelyben lesznek, kik a Fény világa felé, és lesznek, akik a sötétség irányába fordulnak. Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk amiatt, hogy szeretteink sem mindannyian a helyes irányt választják. Ők döntenek így.
Örültem az üzenetnek, és megerősödtem abban, hogy már biztonsággal beazonosítsam Morrist.
Utazásunk alatt felhívtam Sz.S, dobogókői táborban megismert Mesterünket, akit útmutatásunk szerint hívnunk kellett erre a Szerre.
S. elmondta: éjjel óta olyan energia-hatás alatt áll, ami miatt képtelen kimozdulni, oly erős fejfájással jár. Biztatását és szeretetét küldte, és otthonról csatlakozik a Szerhez.
Eztán Morris jelentkezett és elmondta:
S. leszületésekor egy Kódot kapott, melyet most éjjel szabadítottak föl belőle, ez okozza panaszait. Elegendő lesz, ha e kódot lehívjuk a Szer helyszínén, Ő pedig kapcsolódik a Szerhez otthonról.
Ahogy haladtunk a cél felé, jött az útmutatás:
akinek telefonszáma megvan, és képessége van megérteni a dolgot, küldjem el az alábbi üzenetet:
"Lélekben kapcsolódjatok hozzánk, kérlek!
El kell indítanunk hamarosan az események folyamatát...
Csak küldjétek az Új Korszak Iránti vágyatokat, istenünk, és az Emberek iránt érzett szereteteteket, Szívetek tisztaságát és bizalmatokat Égi Édesanya és Jézus felé, testvéri szereteteteket Úz testvéreink felé, kik segítik munkánkat.
14.00 órától mondjátok - Halloran Baranda! Halloran Nahmaran! - ahányszor csak szívetek örömben óhajtja!
Emelkedjünk együtt Drága Földanyánkkal!
Ez a Karácsony már nem lesz a régi!"
Közben jön az égi sugallat, hogy a Sziklakápolnából el kell hoznunk 3 színes ásványt. Igen ám, de ezt a párom elfelejtette, és már Pomáz felé tartottunk.
Üzenetek (kb 40) elküldve.
Telefon csöng - Zs. Fénytestvérem beszél:
Tudod-e hol vagyok?
M.-val együtt a Sziklakápolnánál!
Felvettük, amiért jöttünk!
Én:
De nem tegnap készültél jönni?
Zs:
de ma jöttünk Margóval!
Én:
Akkor gyertek utánunk Dodogókőre, mi Pomázon járunk!
ISTENI SZERVEZÉS!!!
Z.-ék találkoztak egy német kisfiúval, akitől - érezték, hogy átvettek egy energiát. Ez kellett még a Nagy Eseményhez!
14 óra: Dobogókő
Zs. és M. nem épp túracipőben, de hősiesen haladnak velünk a hóban a SZER-Kövek felé...
És ott vagyunk...
Kijelölt helyszínünk az a pont, ahol egy rózsaszín Kristály Piramis áll, ahol mi magunk a tábor végén a nyáron személyes bekötésünket megkaptuk a Teremtés Házához, és azóta közvetlenül az Atyai Ház irányításával tesszük dolgunkat, élő kapcsolatban a Szent Háromsággal.
Éteri síkon a két, szétrobbantott piramis is helyre van állítva, egyikük ametiszt, másikuk smaragd színben pompázik.
M. hetek óta zsebében hordott kövei - melyekért mi elfelejtettünk elmenni -, 12 mécses, az Isteni Szeretet Egység zászlaja, és Úz testvérünk kristály rózsája alkotta az oltárt.
Párom középen állt, az oltár fölött. Mi pedig a négy égtáj irányában körülötte.
A hangolódáshoz a Hun Miatyánk és a Mária, Mária, Égi Anyánk hangzott föl az erdő csöndjében, szürkület előtt nem sokkal, 14.30-kor
Az arkangyali, Angyali seregek, a Földet benépesítő lények - Manók, Tündérek, Unikornisok, Sárkányok, Kentaurok, Bodók, Ungrék, Magyar Szentjeink, Pálos Testvéreink, mind-mind ott voltak körülöttünk.
És ott volt velünk Teremtő Atya, Égi Édesanya, Jézus is. Elmondták, hogy az egész teremtett világ feszült figyelemmel kíséri, ami most zajlik.
Benső Földi Testvérünk, Thordosz jelezte: ők is épp így állnak, és együtt készülnek velünk a Szertartásra, mely már a világokat is összeköti.
Z. nagyon boldog volt, hiszen Thordosz szeretetteljes üdvözletét küldte neki s D. Testvérünknek külön, jelezve, hogy hamarosan megölelhetik végre egymást.
- Az oltár alapja a Szeretet Egység Zászlaján szereplő Aranyló fényű szimbólum, közepén Szent Korona Őfelségével.
- Arra ráhelyezve lévő kicsiny Kristály Lótuszvirág
- Képzeletben láttuk, ahogyan erre rá helyezte önmagát a S.tól érkező kód. (Ez 2 egymásban forgó kör, közepén egy térben kiterjedő, egyenlő szárú kereszttel, melyek forogtak egy gömb felszínen)
- Erre ráhelyeződött a német kisfiú által átadott kód, amely egy kristály tetraéder, bordázott felszínnel, Magenta színben tündökölve, benne Földünket körülvevő Krisztusi Háló holografikus képével.
- Erre helyezte el párom az Ő személyes szimbólumát
Mikor mindez elkészült, a kódokból fölfelé és lefelé finoman, lágyan elindult egy Krisztusi minőséget magába foglaló Szeretet Energia filamentum, mely a szivárvány minden színét tartalmazta, és mintha csillámpor szerű fényszikrák vették volna körül.
Ezt a tenyerünkből a gyertyák felé, majd abból fölfelé és lefelé áramló Fényszálak fonták körbe, melyek az emberi DNS aktivált energiái voltak.
Ekkor kérték, hogy énekeljük el a tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.
Kicsit erőtlen, mélyen kezdett dallam lett belőle, de így is kellett.
Ekkor egy rózsabimbóhoz hasonló virág jelent meg, kristályból.
Másodszor is el kellett énekelni, ám magasabb hangszinen a Tavaszi szél c. népdalt. Ekkor a szívrózsát jelképező kristály virág már kinyílott, de még nem tündökölt.
Kérte Gábriel Arkangyal, hogy immár magas hangszínen is énekeljük el a dalt, jól eresszük ki hangunkat. Higgyük el, senki nem fogja látni-hallani, hiszen sötétedés előtt, hóban már nem nagyon járkál rajtunk kívül senki ilyen helyeken manapság.
Feketéné Lendvai Katalin selyemfestő munkája |
Ahogyan elkezdtük az éneklést, olyan erővel tört és haladt fölfelé a kialakult energia nyaláb, amely mint népviseleti mintáink életfáján a virágok, csak nyíltak, nyíltak és tündököltek, a fényoszlopból kiteljesedve!
Mint a magyar népmesék rajzfilm elején a madár torkából előtörő virágok, áramlottak a csodás virágok fölfelé! Az egész tetején Gábriel állt. Először azt gondoltam, segít fölemelni az energiát. De mondta: nem-nem! Élvezem!
Mintha egy szökőkút tetején állt volna!
Z. ekkor jelezte: megjelent a csodaszarvas, párjával! Én pedig Sólyom szárnyak között elhelyezkedő Napkorongot láttam, mint ezen az életfát ábrázoló kelmén látható a fa tetején.
Mindezzel egyidőben V. E. és férje L. is otthonában kapcsolódva az alábbiakat látta:
Jézus volt társuk a munkában...
Körülöttük egy gyűrű szerű energia kör alakult ki, és számos angyali lény vette őket körbe.
Ezt koncentrikus körökként mind a hét szinten kialakult egy-egy gyűrű, mely a dimenzió határáig ért, és a tölcsért formált, melyen náluk is megjelent a szivárvány színű Krisztusi energia csillámló pora, és a tölcsére beáramlott a felsőbb világokból az energia.
Látták, ahogyan az eseményhez sokak bekapcsolódtak, és épp ilyen tölcsérek sokasága jelent meg az energia pedig mindenütt áramlott.
Teremtő Atya végezetül egy kéréssel fordult hozzánk:
Képzeletben gyújtsunk egy gyufát, s "gyújtsuk be a kanócát annak az eseményt elindító töltetnek, mely az emelkedés fizikai szintre leképzett esemény-sorozatát beindítja."
Amint fent, úgy lent.
Hiszen a magasabb szférákban már az események sora lezajlott, fizikai szintre lehívtuk azt mindazokkal, akik kapcsolódtak ehhez a Szerhez, és immár azoknak folyamatát elindíthattuk.
Munkánk végeztével Szent Erzsébet és a teremtő Atya megajándékozta segítőinket: Z-t, M-t és Jánost egy egy rózsával és egy aranyló piciny országalmával, szívükbe helyezve azt.
Boldogan indultunk haza...
Ahogyan elértük a Kaput, melyen kilépve végre felértünk a hegyoldalon, a szélcsendből egy határozott fuvallat jelezte: köszönetet kaptunk munkánkért.
Csoda zajlott ekkor, nem is sejtettük, mekkora.
Ezt aznap és másnap bizony érzékelték mások is.
Végtelen örömmel:
Éva és Tibor
Kedves Éva és Tibor!
VálaszTörlésNagyon köszönöm Nektek ezt az üzenetet!
Szeretném felvenni a kapcsolatot B. Tiborral, akit megszólított Morris a kristálykoponya!
Ugyanis Nekem is lesz feladatom ezzel kapcsolatban!
Köszönettel: Bíró Eszter