2014. június 20., péntek

Amiért a dolgokat a blog megszüntetése felé tereli az Úr...

Kedvesek!

Nem sértődés az ok, amiért a blogon történő közlés szüneteltetése mellett döntöttem.

Ezt kérik Égi Vezetőim.


Égi Anyánk így szólt tegnap:

 "A tamáskodás ideje véget ért. Csakis az igaz szívben gyökerező hit útján haladhattok tovább. Éva teszi, mire útmutatást kap, nem marad feladat nélkül. Kik érzik a kapcsolatot vele, megtalálják. 
A többi mindenkinek a saját benső útja lesz. Minden útmutatást megtaláltok, mire szükségetek van ehhez. Általa már a térben vannak tanításaink, melyek az általa tartott energiákban életre kelt feladatok igényelnek. 
Mindent elmondtunk már. Az emelkedés úgy halad, ahogyan Ti nőttök lélekben és alázatban.
 Útmutatásaitok olvasható, Rajtatok a sor, Áldott Magjaim! Égi Anyátok voltam"



Amiről munkánk szólt és szól - nem egy vidám vasárnap. Nem nyájgyűjtés. Szent Korona Szellemisége és Isteni Vezetettsége a Mag népének túlmutat mindenen, mit eddig a hitről és Nemzetünkről tudni véltünk.
És mist föl kell nőni Mag létünkhöz.
És ebben én már csak annak segíthetek, aki kéri.


Ti vagytok azok, akiknek egymást föl kell nevelnie!
Ti vagytok azok, akinek képviselőivé kell érjetek Szent Korona Őfelsége és a Mag Nemzet értékeinek!

Mindenkinek segítek benn, aki kéri!
De méltatlan energiák közelébe már nem engedhető, ami eztán következik...

Nagyon fontos tanításokat kaptatok e blogon keresztül, nem tőlem - én csak eszköz vagyok, - A Teremtés Házából. Olvasgassátok, szívjátok magotokba, és éljetek ezen tanítások szerint.És amikor elérkezettnek látjátok az időt, keressetek föl, és tanítalak tovább mindarra, mit én tanításul kaptam.

Rendkívül fontos feladatok következnek, de ezekben már fölnevelődött MAGok vehetnek részt, mert Isten szolgálója csakis ebben a szellemben fölnevelkedett lélek képes lenni - alázatban, szeretetben, odaadásban, áldozatvállalásban.

Senki nincs kizárva a munkából.
Ám csakis önmaga fölnevelése révén kerülhet a lehetőséghez, hogy Isten szolgálatát végezze a MAG NEMZET számára.
Munka önmagodon - ennyi a feltétel.

Szent Korona Őfelsége januári szavai, Égi Anya intelmei - minden le van írva!

Aki pedig komoly elhatározásra jutott, és kívánja szolgálni Isten Országát - bátran jelentkezzen.

egiedesanya@gmail.com
egi_edesanya@freemail.hu

Mindenben segítek, és támogatlak.
De az első lépés az Önmagotokon végzett munka...

Már nincs kibúvó ez alól.

Ezért nem írhatom tovább a blogot sem.

Bízva bennetek és a mielőbbi, közvetlen találkozásban,
őszinte szeretettel várlak Titeket!

Éva

Emlékeztek a MAG próbára?
És a mostani kérésre is?
Ezzel azt mérték meg - vagytok-e elegen ahhoz, hogy elinduljon a tényleges munka!
Ezt most, ebben a pillanatban mondták el!

Azért teszik már távol a negatív erőktől a munka további részét, mert van annyi a MAG nemzetben, hogy el lehessen indulni!

Jaj de csodás!

Drágáim!

Azok, akik segítségünkre siettek, mindenképp jelezzék - mikor és milyen megjegyzéssel tették - azonosítás miatt, és velük külön is lesz találkozásunk!

Szeretem a Nemzetem!
Induljunk!

Boldog vagyok!

Mindenki tegye az önvizsgálatot, nevelkedjen és gondozza a körülötte élőket! Ébressze és nevelje!
Ha készen áll, szóljon!
Addig mi is tesszük a dolgunkat, és bekapcsolódva együtt folytatjuk tovább!

Isten áldjon Titeket!
Várlak!

Éva és Társai



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése