2014. május 3., szombat

Bükk fennsík feladata - Atilla Hun Fejedelem szavai kíséretében

2014. március 15.

Szeged volt tervben, de forrás nem volt rá. Tehát nem oda kell menni...
Reggel 3/4 7 kor telefonált Bandi bácsi, 80 egynéhány éves kedves ismerősünk, akit Gyöngyösön ismertünk meg, amikor Szent Korona Őfelsége tesztelni hívatta a MAGokat, kik úton lévőnek érzik magukat...

Hívásának célja az volt: még ma - március 15.-én -  beszélni szeretne velünk, mert fontos dolog miatt... Ha kell, egészen hozzánkig eljön.
Megbeszéltük hát, hogy Egerig jön Ő is, megyünk mi is, ott találkozunk.
Ám ha már Egerben járunk, meglátogatjuk a nemrég oda költözött kedves barátunkat, Marcsit és Juditot is.

András bácsi elmondta:
Szent Korona Őfelsége feladatait szerinte nem Gyöngyösön kell elkezdeni, ha mi itt lakunk, és a feladatok csírái nálunk vannak letétbe helyezve, hanem bizonyára itt a környéken. Ő mindenben segítségünkre lesz.
Kértük, csatlakozzon hozzánk, mert egri barátaink éppen Szerre készülnek, Ilonáék útmutatásai szerint Feldebrőn, Tarnaszentmárián és az almári Pálos Kolostornál.

Tarnaszentmárián csatlakoztunk hozzájuk.
Az Almári kolostornál Szent Korona Őfelsége elmondta:
A Szent Korona energiájával és a törvényeinek födi megnyilatkoztatásával kapcsolatos feladatok energetikai kódjai a Bükk-fennsíkon vannak lehelyezve. (Tehát András bácsi jól érezte...)
A jelenlévők számára rendkívül fontos feladat az, hogy Önmagukat és környéken élő társaikat egybefonják, és fölneveljék önmagukat és egységüket erre az elhívásra.
T. jelezte, hogy az EGED hegyére is föl kell menni...
Hát persze!
Én nem vagyok egri, nem vagyok ismerős a környéken. Az a bizonyos hegy azonban - bár évek óta haladok el sokszor ugyanazon útvonalon, - még csak egy-két hónapja vonta magára tekintetemet. És Ő az Eged! Tehát nem jól fordítottam le az üzenetet, mert csak a saját ismert kelléktáramat vettem alapul benne! Nem Szeged - hanem Eged!...
Jól van, no! Viszont máris jött a visszaigazolás: igen, az Eged hegyén kell majd áprilisban megjelenni, a feladatra elhívottaknak...

Ilona és Magdi Hercegszántón fogadta az energiákat a Nemzetért.
Mi pedig szelíd csendben fogadtuk az Almár Kolostorának romjainál...
Szív szól a szívhez - szólt az ének égi utasításra...

Miközben énekeltem - döbbentem rá:
Amit Ők megverseltek, azt cselekedtük mi, az erdő csendjében szolid alázattal.


HAZÁM  DALA


Talpra magyar, itt a  Haza!
Földre szállott Isten Háza.
 Szabad ország ez,  és Áldott,
 A minap minőséget  váltott.
  
Kerek erdő közepében
 Annak is a legmélyében,
 Felébredt az Ősi dalunk.
 Mi már innen hazajuttunk.
  
Szív a szívig énekelünk.
 Testvér felett éberkedünk.
 Fogjuk kezét és vezetjük.
 Világunkat megmentettük.

Egy a szó, és egy a Magyar,
Száll a dalunk Kárpát alatt.
Éber már a Turul Népe.
Isten az Ő igaz képe.

Szállok máris  Velük, Velük,
Éber s elszánt az Ő lelkük.
Hagyatottan,  nincs már senki
Gyere velünk énekelni.

Messze száll az igaz ének,
Örvendenek már a vének.
Fénybe borult Ősök Földje,
Igaz Isten Mag Ereje.

Zeneszónk már messze hallik,
Örömódát virágozik.
Egyet szólok kettőt teszek,
Szülőhazát szentelgetek.

Könnyben úszik már a pillám,
Sűrű sorban száll az imám.
Isten, Isten, Öreg Isten
A szívemben enyéim hazavittem.


Március 20.-án Almár volt a tűzszertartásunk helyszíne, az egri csapathoz kellett csatlakoznunk.


Április 6.-án az Egdere igyekeztünk, Isteni Vezetésünk iránya alapján.
Tibi is hazaért Somogyból, ám még Szent László energiáiban megmártózott Somogyvárott indulás előtt, hogy az Egedre Fejedelmi Erőket hozhasson a helybélieknek. 

Meg is jelentünk, hiszen e napra jelezte a csoport a tervezett utat, s a mi feladatunk az volt - amikor mennek, kísérjük Őket.

Ám Szent Korona Őfelsége nem talált túl sok munkatársat - ismét.

Kedves idős hölgy Testvérünk is feljött velünk, ki szíve terheit  és fájdalmát keserves könnyek közt tette le, és állt meg az Eged hegyén Isten előtt, megtisztulva fájdalmaitól. Nem más volt ez - önmaga benső útja. Ezt minden jelenlévő érzékelő és gyógyító láthatta és látta, ki elfogulatlanul nézte az eseményeket.

Mindenki számot vehetett önmagával. Ki akarta, megtette.

Szent Korona Őfelsége szavai ekként zárultak a hegyen: 

"Talpra magyar! Hisz hí a Haza!"

Majd együtt elszavaltuk Petőfi Nemzeti dalát, megállapítva: mennyivel másabb értelmet nyer mostanra számunkra ez a vers is...

Szent Korona Őfelsége várta oda az érkezőket, függetlenül attól, emberi ésszel mit kívántunk ebben a dologban látni.
És ki-ki a maga elképzeléseinek megfelelően zárta az utat.
Örömmel, alázattal, vagy másként.
Volt, ki a magosba vágyott, volt ki az alázat útját választotta, fogadalmát megtéve, várva feladatainak irányát meghatározni Égi Anyánk, Atyánk és Szent Korona Őfelsége révén.

Következő hétre is elvárta Szent Koronánk mindazokat, kik szolgálatra készek, hogy vállalásukat Isten s Ember előtt megtegyék. 
A Várhegyen kellett megjelenni, ahol azon fából készült Kard előtt kellett fogadalmat tenni, amelyet Sárospatakon vetettek meg velem.

Szent Korona Őfelsége elmondta akkor, a Várhegyen, és most is szót kér.:

"Ne legyen teher és önérzeti kérdés az, hogy Isten és EMBER  előtt is vállald vezetettséged és elhívásod!
Ne hidd, hogy elegendő szobád csendjében vállalni feladataidat, hiszen azt önmagod előtt teszed!
Ember előtt se restelld megtenni! 
Vagy tán eleitek nem így jártak el a vérszerződés kapcsán?
Vérüket itták ki a kehelyből, kinyilatkoztatva ISTEN ÉS EMBER ELŐTT -

Nemzetemért életem és halálom, Istenem Szent Akarata szerint!

És mit jelent Isten Akarata?


Mi jelenti számodra Isten akaratát?

Nem másról szól ez: 


KINYILATKOZOM, ÉS EMBER ELŐTT IS VÁLLALOM KIJELENTÉSEMNEK MINDEN TERHÉT ÉS VÁLLALOM KÖVETKEZMÉNYEIT!

Vagy tán a vállalás súlyától félsz, ember? Magyar? MAG?


ESKÜT TENNI ISTEN S EMBER ELŐTT OLY FELELŐSSÉG, MELYNEK SÚLYÁT CSAK ÉRETT LÉLEK VEGYE FÖL! 

EZT MEGÉRTENI, ÉS VÁLLALNI SEM KÉPES, AKI KICSINY...
AKI PEDIG SZAVAM NEM IS ÉRZI - GYERMEK LÉSZEN SZELLEMBEN, S VEZETNI SZÜKSÉGES. 
VEZETÉSRE NEM HÍVATOTT."

Minderre Eger várhegyén, 2014. április 13.-án tettünk vállalást, s ittuk ki serlegünkből Krisztus Vérét ennek megpecsételésére.
Mindazok, kik az Igazság Kardja előtt tették le fogadalmukat, Isten előtt vállalásaikért felelnek.
S szolgálatukban a felelősség terheit magukon viselik a Nemzetért...
9 fő volt jelen.

Most határozott energia kíván megszólalni...


Atilla az, Hun Fejedelmünk.


"Hamarosan megszólíttatik Szent Korona Őfelsége által a Bükk fennsík körzete, és a munka elkezdődik."

Kéri, írjam le:
Kérem mindazokat, kik hívását érzik szolgálatuknak, érleljék magukban azt, és jelentkezzenek az alábbi email címen:

egiedesanya@gmail.com
egi_edesanya@freemail.hu

Szavai így hangzanak még:

"Az idő elérkezett, ám a feladathoz kevés a felnevelkedett lélek, ki kész vállalását kinyilatkoztatni, és önmagát az Isteni Igazság és Rend szolgálatába állítani, önnön akaratát háttérbe helyezve elfogadni Istenünk Vezetését.
Minden készen áll.
Ti kelletek hozzá! 
Csakis Ti késlekedtek még, ezért tart még ez a látszat-világ. 
Cselekedni kell, a beszéd már nem elég!
Érleldődj és indulj! 
Isten Törvénye az EGYetlen út!"



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése